A tanítvány ágyán fekve, a mellkasán keresztbe tett kezekkel, mélyén meditálni fog a fizikai testén ezt mondva önmagának: „Nem ez a fizikai test vagyok”. Ezután a tanítvány mélyén meditálni fog az éteri testén ezt mondva önmagának:
„Nem ez az éteri test vagyok”.
Ezután, mély belső meditációba merülve, a tanítvány reflektálni fog az asztrális testén és az fogja mondani:
„Nem az asztrális test vagyok”.
Most a tanítvány meditálni fog a mentális testén és azt fogja mondani önmagának:
„Ez az elme sem vagyok, amellyel gondolkodom.”
Ezután a tanítvány reflektálni fog az akaraterején és azt mondja önmagának:
„Az akarat teste sem vagyok”.
Most a tanítvány a Tudatán fog meditálni és azt mondja önmagának:
„A Tudat sem vagyok”.
Most pedig, végül, mély meditációba merülve, a tanítvány szívből felkiált:
„Az Intimó vagyok! Az Intimó vagyok! Az Intimó vagyok!”
Nos, a tanítvány, minden hordozóján kívül, már a végtelen egy Fenségévé vált. Látni fogja ekkor, hogy már nem szükséges gondolkodnia, mert az Intimó bölcsessége az: igen, igen, igen. Most észre fogja venni a tanítvány, hogy az Intimó működése az: igen, igen, igen. Most meg fogja érteni a tanítvány, hogy az Intimó természete az abszolút boldogság, az abszolút létezés és az abszolút mindentudás. A legfelsőbb boldogság ezen pillanataiban a múlt és a jövő egy örök mostban egyesülnek és a nagy Kozmikus Nappalok és a nagy Kozmikus Éjszakák egy örök pillanaton belül váltakoznak… A boldogság e teljességében tanítványaink tanulmányozhatják a Tűz minden Bölcsességét az univerzum perzselő lángjai között.
Tüzes rózsa, 17. fejezet
