A tanítvány az ágyában fekve, kezeit a mellkasán összekulcsolva mélyen meditál a fizikai testén, és azt mondja magának: „Én nem ez a fizikai test vagyok”.
Ezután a tanítvány mélyen meditál az éteri testén, és azt mondja magának: „Én nem ez az éteri test vagyok”.
Ezután a tanítvány mély belső meditációba merülve elmélkedik asztráltestén, és azt mondja: „Én nem az asztráltest vagyok.”
Most a tanítvány a mentális testén meditál, és azt mondja magának: „Én nem is ez az elme vagyok, amellyel gondolkodom.”
Ezután a tanítvány meditál az akaraterején, és azt mondja magának: „Én nem is az akarat teste vagyok.”
Most a tanítvány a Tudatán meditál, és azt mondja magának: „Én nem is a Tudat vagyok”.
Most, végezetül, a tanítvány mély meditációba merülve szívből azt kiáltja: „Én a Benső vagyok, én a Benső vagyok, én a Benső vagyok!”.
Majd a tanítvány, minden járművén kívül, a végtelen egész Fenségévé válik. Akkor látni fogja, hogy nincs szükség többé a gondolkodásra, mert a Benső bölcsessége az: igen, igen, igen.
Ekkor a tanítvány fel fogja ismerni, hogy a Benső cselekedete az: igen, igen, igen.
Ekkor a tanítvány meg fogja érteni, hogy a Benső természete az abszolút boldogság, az abszolút létezés és az abszolút mindentudás.
A legfelsőbb boldogság ezen pillanataiban a múlt és a jövő egy örökkévaló mostban összefonódik, és a nagy Kozmikus Nappalok és a nagy Kozmikus Éjszakák egyik a másik után egy örökkévaló pillanaton belül követik egymást.
A boldogság ezen teljességében tanítványaink a Tűz minden Bölcsességét tanulmányozhatják a világegyetem perzselő lángjai közepette.
Samael Aun Weor
Tüzes rózsa, 17. fejezet
