… a Karácsony szimbolizmusáról. Világos, hogy egy csodálatos esemény, amelyről sürgető mélyen meditálni. […]
A hideg ezen időszakban kezdődik meg északon, egészen pontosan azért, mert a Nap a déli területek felé távolodik, és december 24-én a Nap déli útján eléri a maximumát. Ha december 25-től kezdve a Nap nem haladna észak felé, akkor halálra fagynánk; az egész Föld jégtömeggé válna, és minden élőlény, minden, ami élettel bír, valóban elpusztulna. Érdemes tehát elgondolkodni a Karácsony eseményén…..
A Nap-Krisztusnak előre kell haladnia, hogy életét nekünk adja, és a tavaszi nap-éj egyenlőséggel megfeszíttessék a Földön; ekkor érik be a szőlő és a búza. És egészen pontosan ekkor kell az Úrnak áthaladnia életén, passióján, halálán azért, hogy később feltámadjon. A Nagyhét tavasszal van.
A fizikai Nap nem más, mint a Spirituális Nap, a Nap-Krisztus szimbóluma. Amikor a régiek imádták a Napot, amikor kultuszt emeltek neki, akkor tulajdonképpen nem a fizikai Napra utaltak, nem; a Spirituális Nap, az Éjfél Nap, a Nap-Krisztus számára emeltek kultuszt.
Szükséges megtanulni, az Éjfél Napjának szimbolikus mozgásait megismerni. Ő az, aki mindig vezeti a Beavatottat, ő az, aki bennünket orientál, ő az, aki jelzi számunkra mit kell és mit nem kell tennünk. […]
Nincs kétség afelől – s ezt elismeri Dupuis -, hogy az ókor minden vallása megünnepelte a Karácsonyt.
Ahogy tehát a fizikai Nap halad előre Észak felé azért, hogy a teljes teremtésnek életet adjon, úgy ugyanígy az Éjfél Napja, a Spirituális Nap, a Nap-Krisztus is életet ad nekünk, amennyiben mi megtanuljuk betartani parancsolatait.
A Szentírásban egyértelműen beszélnek a szoláris jelenségről és tudni kell a sorok között olvasni. Minden évben megélik a Nap-Krisztus teljes kozmikus drámáját (ismétlem, minden egyes évben).
Vegyük figyelembe, hogy a Nap-Krisztus meg kell, feszíttessen minden évben a világon, meg kell élnie életének, passiójának és halálának teljes drámáját azért, hogy később feltámadjon mindenben, ami létezik, ami létezett, és ami létezni fog, azaz minden megteremtettben. Így történik, hogy mindannyian a Nap-Krisztustól kapunk életet.
Ugyanígy bizonyos az, hogy minden évben a Nap, amikor az ausztrál régiók felé távolodik, itt Északon bennünket szomorúan hagy, mivel ő más részeken ad életet. A hosszú téli éjjelek kemények; Karácsony idején a napok rövidek és az éjjelek hosszúak.
Jól jön megértenünk, hogy mi bizonyosan a kozmikus dráma. Szükségessé válik, hogy bennünk is megszülessen a Nap-Krisztus (neki meg kell születnie mibennünk). A Szentírásban világosan beszélnek Betlehemről és egy jászolról, ahol ő megszületik. Betlehem ezen istállója mibennünk létezik, itt és most.
Egészen pontosan ebben a belső istállóban lakoznak a vágyak állatai, mindez a szenvedélyes Én, amelyeket pszichénkben hordozunk; ez egyértelmű. Maga Betlehem egy ezoterikus név. Azon időkben, amikor a Nagy Kabír, Jézus a világra jött, Betlehem települése nem létezett, így tehát ez teljes mértékben szimbolikus. Bel (szerk.: Betlehem spanyolul ’Belén’) egy káldeusi szógyök, mely „tűztornyot” jelent. Ezen a módon tehát meg van írva, Betlehem „tűztorony”. Ki hagyhatná figyelmen kívül azt, hogy BEL az egy káldeus gyökér és egészen pontosan Bel tornyának felel meg, a tűztoronynak? Így tehát Betlehem teljes egészében szimbolikus.
Amikor a Beavatott a Szent Tűzzel dolgozik, amikor a Beavatott elpusztítja belső természetéből a pszichikai aggregátumokat, amikor valójában a Nagy Művön munkálkodik, megkérdőjelezhetetlenül át kell mennie a Vénuszi Beavatáson.
Krisztus leereszkedése az ember szívébe az egy nagyon transzcendentális kozmikus-emberi jelenség. Ez az esemény valójában a Vénuszi Beavatásnak felel meg.
Sokan feltételezik azt, hogy Krisztus kizárólagosan a Názáreti Jézus volt, és ebben teljes egészében tévednek. Názáreti Jézus emberként, vagy helyesebben mondva Jeshuá Ben Pandirá emberként, megkapta a Vénuszi Beavatást, inkarnálta őt; ám nem ő az egyetlen, aki megkapta ezt a Beavatást. Így tehát meg kell értenünk Krisztust, ahogy van: nem úgy, mint egy személy, nem úgy, mint egy illető. A Krisztus túl van a személyiségen, az Énen és az egyéniségen. A Krisztus, az autentikus ezotériában az a Logosz, a Szoláris Logosz, amelyet a Nap jelképez.
Most megértjük, hogy az inkák miért imádták a Napot, a nahuák miért emeltek kultuszt a Napnak, a maják ugyanígy, az egyiptomiak úgyszintén, stb. Nem a fizikai Nap tiszteletéről van szó, nem, hanem annak tiszteletéről, amely ezen fizikai szimbólum mögött rejtőzik. Egyértelműen a Szoláris Logoszt imádták, a Második Logoszt. Ez a Szoláris Logosz a tökéletes sokszoros egység (a sokféleség az egység).
Pál tisztázza ezt, mondván: „ Mindannyian az ő erényéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva”; így tehát van dokumentáció. Ha valaki figyelmesen tanulmányozza Tarzuszi Pált, akkor látni fogjuk, hogy ritkán utal a történelmi Krisztusra. Minden alkalommal, amikor Tarzuszi Pál Jézuskrisztusról beszél, akkor a belső Jézuskrisztusra utal, a benső Jézuskrisztusra, akinek szellemünk, lelkünk mélyén kell felbukkannia. Mindaddig, míg egy ember nem inkarnálta őt, nem mondhatja, hogy birtokában van az örök élet. Kizárólag ő tud nekünk valójában életet adni, és azt bőségben adni.
Így tehát kevésbé kell dogmatikusnak lennünk, és meg kell tanulnunk a belső Krisztusra gondolni… Ez a nagyszerű!
Ötödik Evangélium, „A Karácsony valódi szimbolizmusa”.
Samael Aun Weor