Kedves Olvasók!
Szükségesnek érzem, hogy írjak nektek egy olyan alapvető témáról, amelynek ezt a címet adhatnánk:
MILYEN MÉLYSÉGIG KELL VÉGHEZVINNÜNK A PSZICHOLÓGIAI HALÁLUNKAT EZEN AZ ÚTON?
Hosszú éveken át a Nagytiszteletű Samael fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy megértesse a gnosztikus tömegekkel: elkerülhetetlen az önmagunkban való HALÁL, kihasználva azt a „pszichológiai edzőtermet”, amelyet a mindennapi élet kínál nekünk. Három könyvet is írt erről a témáról: AZ ALAPVETŐ NEVELÉS, A NAGY LÁZADÁS, és a FORRADALMI PSZICHOLÓGIA címmel, és ezen erőfeszítés ellenére, a mai napig nem értjük teljesen ezt a belső munkát.
Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a Vízöntő Avatárja végül így nyilatkozott: „Önöknek, földlakóknak az agyuk bizonyos területei nem működnek, mert ezerféleképpen beszéltem már a pszichológiai halálról, és úgy tűnik, senki sem ért engem….”.
Személy szerint azt mondhatom, hogy bár a Nt. Samael fizikailag ma már nincs velünk, ez a rendellenesség továbbra is fennáll a gnosztikus diákok körében. Ez pedig igen súlyos egy olyan nép esetében, amely feltehetően önmegvalósításra törekszik. Amit a mindennapi életben közvetlenül tapasztaltam, az az, hogy napjaink, úgynevezett „embere” egy igen súlyos betegségben szenved, amelyet ÖNFONTOSSÁGNAK hívnak, és amely egy olyan rosszindulatú állapotot szül, amelyet ÖNIJMÁDATNAK minősíthetünk. Ezzel a két pszichológiai betegséggel a bensőnkben lehetetlen minden transzcendens változás a silány pszichológiánkban…
Ha valaki túlbecsüli önmagát, soha nem fogja elismerni a hibáit, sőt, valószínűleg azt feltételezi, hogy nincsenek is hibái, pedig a VALÓDI HALÁL megkezdésének alapvető feltétele éppen az, hogy elismerjük, hogy tele vagyunk hibákkal, amelyeket az a tízezer nemkívánatos pszichológiai aggregátum okoz, amelyet minden ember magában hordoz. Ez az az alap, ahonnan el kell indulnunk, hogy komolyan vegyük a PSZICHOLÓGIAI HALÁL SZÜKSÉGÉT. Amikor valaki valóban felismeri, hogy ő maga egy két lábon járó „aggregátum-zsák”, akkor kezdi el valóban értékelni az ÖNMEGFIGYELÉS ÉRZÉKÉT azzal a céllal, hogy felfedezze az életét megkeserítő gyengeségeit.
Ebből kiindulva Sherlock Holmes-szá, saját magunk nyomozójává kell válnunk, hogy napról napra felfedezzük, hogy mi kiabálósak, veszekedősek, haragtartóak vagyunk, hogy gyűlölünk, hogy elárulunk másokat, hogy hűtlenkedünk, mindig nekünk kell, hogy igazunk legyen, hogy nem hagyunk másokat szóhoz jutni stb. stb. stb. Ahhoz azonban, hogy felfedezzük saját nyomorúságunkat, ennek az ÖNFIGYELEMNEK agilisnak kell lennie, annak eredményének kell lennie, hogy FIGYELMESEK vagyunk, mint a háború idején az őr, hiszen sajnos minden egyes másodpercben, a nap huszonnégy órájában bombáznak minket a BENYOMÁSOK – nem többel és nem kevesebbel, mint ezzel a szüntelen ostrommal.
Emiatt az ÖNMEGFIGYELÉS ÉRZÉKE olyan, mint egy elsorvadt lencse, és ahhoz, és ahhoz, hogy újra működjön, apránként, végtelen türelemmel és kitartással kell edzenünk. NEM SZABAD ELFELEDKEZNÜNK ÖNMAGUNKRÓL, amikor elhagyjuk az otthonunkat, meg kell figyelnünk magunkat, hogyan járunk, hogyan szállunk be az autónkba, hogyan vezetünk ─ talán arrogánsan? Hogyan beszélünk másokkal ─ esetleg fölényesen? Hogyan viselkedünk az eladóval a szupermarketben, mit gondolunk róla, milyen magatartást tanúsítunk fizetéskor ─ netán paráznán flörtölnénk a pénztáros lánnyal? Hogyan bánunk a kis testvéreinkkel ─ szeretettel vagy közömbösen? Hogyan viselkedünk otthon, hogyan beszélünk a házastársunkkal ─ milyen hangnemben tesszük ezt? Hogyan végezzük a munkát a Nagy Arkánummal ─ mire gondolunk közben? Valóban szeretettel tesszük, vagy keveredik benne a kéjvágyunk az imáinkkal? És amikor eszünk, hálásak vagyunk-e az Atyának az ételért, amit az asztalunkra tett, álszent módon, gépiesen imádkozunk-e hozzá, mert azt hisszük, hogy mindent megérdemlünk? És amikor beszélünk, gondolkodunk-e, mielőtt megszólalunk, hogy ne érjen minket váratlanul a hallgatóság rossz reakciója stb. stb. stb.
Hosszan lehetne még sorolni, tapasztalt olvasó, mindazt leírni, mit foglal magába az ÖNMEGFIGYELÉS ÉRZÉKE, de bemutattam néhány esetet, hogy milyen lehet a viselkedésünk, ha hiányzik az önmegfigyelés belőlünk. Ha nem alkalmazzuk ezt a technikát másodpercről másodpercre, akkor nyilvánvaló, hogy a kívülről jövő benyomások ostromolni fogják pszichénket és a központjainkat, és automatikusan, az önmegfigyelés hiánya miatt azonnal reagálni fogunk a tízezer aggregátumunk valamelyikén keresztül.
És mi az eredmény, ha nem figyeljük meg önmagunkat? Nos, elég csak egy pillantást vetni a körülöttünk lévő világra, hogy lássuk milyenek vagyunk és könnyen rájöhetünk – ha működik a józan eszünk –, hogy milyen világban élünk. Mai világunk egy igazi POKOL, mert senki sem akarja elfogadni, hogy az ÖNMEGFIGYELÉS hiányával mindannyian hozzájárultunk ennek az undorító társadalomnak a létrehozásához. Mindenki mindig csak MAGÁRA gondol, és soha nem vettük a fáradságot, hogy mások helyébe képzeljük magunkat.
Ezért van ma, a mi dicsőített társadalmunkban rengeteg válás, családon belüli bűncselekmény, gyilkosság, rablás, háborúk, társadalmi zűrzavar, gazdasági, vallási, filozófiai káosz, és nyilvánvaló, hogy amikor ez történik, az épület összeomlik, mert nincsenek pillérek – értsd: ERÉNYEK -, amelyek megtartanák.
A párok holtomiglan-holtodiglan tartó szerelmet fogadnak, de valójában csak a házassági ceremóniák bevett protokollját szavalják. Nekem személy szerint voltak olyan barátaim a horizontális életben, akik éppen aznap, a házasságkötésük napjának reggelén egy másik nővel paráználkodtak. Minek nevezhetjük ezt? Házasságtörésnek? Képmutatásnak a házastárssal szemben? Extrém kéjvágynak? Erkölcsi felelőtlenségnek? Élvezetnek a gyönyörért? stb., stb. Az igazság az, hogy erre a pofátlanságra nincsenek szavak, de azt tudjuk, hogy ez önmagunk LELKI ÉS PSZICHOLÓGIAI ELHAGYÁSÁNAK az eredménye. Ezt értük el azáltal, hogy azt hisszük, hogy NAGYON JÓL ÁLLUNK. Ez az arrogancia, ami ránk, árjákra jellemző.
Samael Mester azt mondja: „Azoknak a pároknak, akik meg akarják hosszabbítani mézesheteiket, meg kell érteniük, mit jelent megbocsátani házastársuknak, amikor az hibázik. Senki sem tökéletes, mindannyian csak a kedves pszichológiai aggregátumaink által rángatott bábok vagyunk, ez minden…”
Mégis amikor ezeket a szavakat az Avatár műveiben olvassuk, akkor az olvasás kedvéért olvassuk, de nem azért, hogy tanuljunk belőlük, ebben rejlik a mi súlyos hibánk! Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a vágyott BELSŐ VÁLTOZÁS soha nem fog bekövetkezni az életünkben, mert bármerre is megyünk, mindig ismételgetni fogjuk a saját ostobaságainkat, a rágalmainkat, a pletykáinkat, a civakodásainkat, a saját látszólag nagyon logikus érveléseinket, stb. stb. stb., mert mindig azt fogjuk gondolni, hogy ezeket a szavakat Samael Mester más embereknek írta, de nem nekünk. Tehát íme az ÖNFONTOSSÁGUNK, ami elvezet minket ehhez a pszichológiai vaksághoz…
A legeslegsúlyosabb mindebben az, kedves barátaim, hogy előfordulhat, hogy járjuk ugyan a Titkos Utat, de elegendő misztikus halál nélkül. Hová vezetne ez minket? Nos, először is, Hanaszmusszenné válhatnánk anélkül, hogy tudnánk róla. Már tudjuk, hogy a Hanaszmusszen az ISTENI ANYA VETÉLÉSE, egy selejtes mű. De tegyük fel a legjobb esetet: elvégeztük a Nagy Művet, és Istenanya segítségével elpusztítottuk a szörnyű EGÓNKAT. Ám mi történne akkor, ha nem számolnánk fel a FÉNEVAD MARADVÁNYAIT, amelyek ott maradnának minden Mester belsejében, még ha véghez is vitte a NAGY MŰVET? Egyszerűen az, hogy egy ilyen Mestert bármelyik nap magával ragadhatja egy ilyen maradvány, és ezen maradványok miatt ő elveszíti az ÁLDOTT KÖVÉT, amelynek meghódítása oly’ sokba került. Ezek a „Mesterek” általában megőriznek egyfajta gőgös felsőbbrendűséget másokkal szemben, az embergyűlölet jeleit mutatják, és bár hihetetlennek tűnik, a kifinomult mitománia áldozatai lehetnek… Ez az oka annak, hogy oly kevés a TÖKÉLETES MESTER, akiket ezoterikusan ISCHMETCH-nek neveznek.
„Ahhoz, hogy a MESTERISÉG igazi TÖKÉLETESSÉGÉT élvezhessük, meg kell csókolni a hóhér ostorát” – mondta Samael Mester. Mindazok a Mesterek, akik képmutató hallgatásba burkolózva leplezik a BENNÜK LÉVŐ HARAGOT vagy ARROGANCIÁJUKAT Mesterek ugyan, de igen veszélyes maradványokkal. Ez volt az oka annak is, hogy a Guadalajara ─ Jalisco, Mexikó ─ városában tartott Nemzetközi Antropológiai Gnosztikus Kongresszuson a Mester megengedte, hogy lefényképezzék, amint két másik Mestert ölel át, akik sajnos viselkedésükkel két szembenálló irányzatot hoztak létre, mert egymással vetélkedve keresték Samael Mester kegyeit a közönség előtt. Az Avatár valódi szeretettel ölelte át őket, de a másik két Mester akaratlanul is éppen merényletet követett el maga a Gnózis ellen, mert örökre fel akarták osztani azt. Most a Mester a felsőbb világokban élvezi munkájának tökéletességét, a két Mester közül az egyiknek sikerült csodával határos módon megmentette mesteri rangját, a másik azonban involúcióban van…
Ma minden eddiginél jobban megelevenedik, kedves olvasó, ez a Shakespeare mondat: «TO BE OR NOT TO BE, THAT IS THE QUESTION» ─„Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés”…
AVRO CLAVSA PATENT.
─”Az arany kinyitja a zárt kapukat”─
Kwen Khan Khu
