A kimondhatatlan misztérium százezer szűzének a nevében, amely minden kor mélységében rejtőzik, most fontos egy kicsit beszélni a híres hindusztáni PARAPURUSHA-ról -az Énről-. A Gangesz szent földjének öreg remetéinek van egy olyan szokása, hogy vizualizálják őt mentálisan a gyomor üregének bal oldalán, hüvelykujjnyi méretben; borzalmas ábrázattal, vörös szemekkel és szakállal, kardot és pajzsot tartva, összeráncolt homlokkal képzelik őt el, minden pszichológiai hibánk szimbolikus alakját… Az egzotikus, keleti földöntúli boldogság felejthetetlen, misztikus pillanata az, amikor az idős remeték énekelik a szent mantráikat, és eksztatikusan koncentrálnak a köldökük területére… A makulátlan öröm ezen kellemes pillanataiban, a jóginak a Parapurushára kell gondolkodnia, elképzelve azt, hogy hamuvá redukálódik a ropogó tűzben… Az ősi időkben elkövetett cselekedetek mély bűnbánatának könnye hullik a bűnbánó szeméből, aki szent csendben kéri Kundalíni Isteni Anyát, hogy ezt vagy azt a pszichológiai hibát távolítsa el a belsejéből.
Feltárt Parsifal, 21. fejezet
